A nagy holland tulipán válság

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelenleg az ember a legokosabb lény a Földön. Van azonban számos fura tulajdonsága is, amik alkalomadtán mintha felülírnák ezt a megállapítást.

Ilyen az is, hogy hiába tudjuk, hogy valami nem igaz, hajlamosak vagyunk mégis annak elfogadni, ha körülöttünk mindenki igaznak állítja vagy hiszi, vagyis, ha kellően mézes a madzag, akkor bárminek, bármilyen spekulációnak képesek vagyunk bedőlni.

És többek között kb. ez az oka annak, hogy időről időre gazdasági válságok rázzák meg az országokat, kontinenseket, sőt, a globalizációnak köszönhetően az egész világot.


A mostani posztban a modern történelem egyik első tőzsdei összeomlását és gazdasági válságát fogjuk egy kicsit körbe járni, amikor 1637. február 7-én beszakadt a holland tulipán kereskedelem, aminek következtében rengeteg ember jutott szó szerint koldusbotra.

Na persze, nem véletlenül történt ez így, Te pl. odaadnád a generációk óta a családod tulajdonában álló családi házat egyetlen tulipánhagymáért? Na ugye. Na és akkor, ha körülötted mindenki ezt csinálja, és 100 százalékos biztosra állítják, hogy nem lehet bukni rajta? Akkor már más a helyzet, lehet, hogy Te is bedőlnél.

A hollandok közül ugyanis sokan ezt tették, mindjárt meglátjuk, hogy miért, és milyen következménnyel. Lesz szó arról is, hogy miért többnyire csak a kisbefektetők mentek tönkre, és arról is, hogy miért nem létezik kék tulipán.

Tartsatok velem!

A tulipán a zárvatermők törzsébe, az egyszikűek osztályába, a liliomvirágúak rendjébe és a liliomfélék családjába tartozó jószág. Persze ezeket az infókat én se tudom fejből, de a lényeg, hogy mára teljesen hétköznapi virággá vált, bármelyik virágboltban, vagy hobbikertecskében megtalálható.

Tulipa Hungarica


Úgy értem, hogy ma már senki sem kerül extázisba csak azért, mert látott egy tulipánt.

Nem volt ez azonban mindig így, a tulipán sokáig a gazdagság, a hatalom és a jólét szimbóluma volt, ennek megfelelően elképesztően drága volt, már ha egyáltalán lehetett kapni.

Időszámításunk szerint 1000 körülről már van írásos emlékünk a tulipán termesztéséről és nemesítéséről, amiben főleg a törökök jeleskedtek.

A tulipántermesztés I. Szulejmán alatt kapott új lendületet, akiről nekünk magyaroknak nincsenek olyan jó emlékeink. Ő volt az, aki 1566-ban eltöltött néhány romantikus hetet Szigetvár ostromával, de neki köszönhetjük a mohácsi vereséget és Buda bevételét is. És persze ne feledkezzünk meg Dobó Istvánról és az egriekről sem, akik 1552-ben az orrára koppintottak.

Ezekből is látszik, hogy Szulejmánt (tisztelőinek és lelkes híveinek Törvényhozó vagy Nagy Szulejmán) főleg a Magyarország ellen indított hadjáratai és hódításai révén ismerjük.

I. Szulejmán

Érdemes azonban azt is tudni róla, hogy akkoriban a világ legnagyobb hatalmú emberének számított, és mint ilyen, nagy tisztelője volt a művészeteknek és a szépségnek is. Ergo a tulipánt is igen kedvelte.

Itt jön be a történetbe egy Ogier Ghiselin de Busbecq nevű flamand úriember, író, herbalista és diplomata, aki Szulejmán idejében a bécsi udvar isztambuli követe volt.

1555-ben, miközben éppen Erdély kérdésében közvetített Habsburg Ferdinánd és a szultán között, emberünk felfigyelt a törökök tulipán mániájára, nem kis részben azért, mert őt is elbűvölte a Nyugat-Európában addig ismeretlen, szépséges virág.

Ogier Ghiselin de Busbecq

Ogier a diplomáciai küldetés végeztével visszaköltözött Hollandiába, és a törökországi tartózkodás alatt a rendelkezésére bocsátott, gyönyörű és kreatív rabszolgalányok soha el nem múló emléke mellett vitt magával néhány tulipánhagymát is.

A hagymákból pedig ajándékozott (más források szerint komoly pénzért eladott) párat barátjának, Charles de L’Éclusénak, aki akkoriban Hollandia és a kor legnagyobb botanikusa volt. Charles pedig elkezdett intenzíven foglalkozni a tulipán nemesítésével, ez lehet az oka, hogy a hollandok a mai napig benne tisztelik a tulipán (és a krumpli) hollandiai meghonosítóját.

Érdekesség, hogy a tulipán szó Busbecqnek köszönhető, aki leveleiben a virág alakját a török turbánhoz hasonlította. A turbán perzsául pedig úgy van, hogy dulbend.

Felmerülhet a kérdés, hogy Busbecq miért nem a növény török nevét részesítette előnyben. Azért nem, mert a tulipán törökül lale, ami viszont az Allah anagrammája (mármint törökül).

Busbecq pedig jó marketing érzékkel felismerte, hogy az éppen a török hódítástól rettegő Nyugat-Európában ez nem biztos, hogy a legjobb ajánlólevél (ajánlóvirág…) lenne a növénynek.

A fentebb már említett Charles de L’Écluse létrehozta a tulipánnak olyan fajtáit, amik gond nélkül megéltek Hollandia hűvösebb éghajlatán is, bár az is igaz, hogy az igazán különleges és ezért drága példányok továbbra is üvegházas gondozást igényeltek.



Ez azonban nem volt igazán komoly probléma, mert a korszak Hollandiájában nagyon nagy divatja volt az üvegházaknak és a benne féltő gonddal nevelt különleges és egzotikus növényeknek.

Arról, hogy pontosan hogyan is terjedt el a tulipán Hollandiában, megoszlanak a vélemények és a források, úgy is mondhatjuk, hogy van egy jó- és egy rosszindulatú verzió.

A Charles de L’Éclusére nézve kellemesebb verzió szerint a botanikus komoly munkát fektetett a növény nemesítésébe, majd pedig learatta ennek babérjait (tulipánjait) és az érdeklődőknek szívesen adott el belőlük, természetesen az által arányosnak vélt mennyiségű guldenért, azaz holland (arany) forintért.

A másik változat szerint Charles a tudósok azon kasztjába tartozott, aki inkább birtokolni szeretik a tudást, nem pedig továbbadni. Tehát emberünk önző módon örült, hogy csak neki van tulipánja, tele is ültette vele a kertjét, majd elégedetten szemlélte, ahogy a szomszédokat megüti a guta irigységükben.

Nevezett szomszédok azonban megtalálták a módját, hogy nekik is legyen tulipánjuk: állítólag éjszaka egyszerűen bemásztak Charles de L’Écluse kertjébe és ellopták a növényt.

Akárhogy is történt a tulipán hamarosan meghódította Hollandiát, sőt egész Európát. 1578-ban már Angliában jár, Franciaországban pedig XIV. Lajos alatt lett igazán népszerű, amikor a korabeli női dress code fontos és kötelező eleme volt a virág.

A hölgyek színes virágokkal díszítették a hajukat és a dekoltázsukat, ami pedig volt bőven, mármint dekoltázs, úgyhogy hely is volt a virágoknak. Logikusan, minél magasabban állt valaki az arisztokrácia lépcsőjén, annál különlegesebb virágokkal igyekezett ezt jelezni is.



A tulipán pedig ritkasága és ára miatt ekkoriban igencsak alkalmas volt arra, hogy segítségével a világ tudtára adják: „Elképesztően gazdag vagyok, olyan gazdag, amilyen te soha nem leszel.”

Úgy is mondhatjuk, hogy a tulipán akkoriban a X6-os BMW szerepét töltötte be a társadalmi táplálékláncban.

A tulipán tehát elterjedt egész Európában, de igazán komoly őrületté Hollandiában fokozódott. Érdekes módon ennek eleinte nem volt semmilyen anyagi vonzata, a derék hollandok tényleg csak a szépsége miatt szerették a növényt.

Beszélnek pl. olyan kereskedőről, aki a vagyona felét adta egyetlen tulipánhagymáért , pusztán azért, hogy üvegháza ékessége legyen.

A tulipán szép lassan státuszszimbólummá vált: akinek a kertjében/üvegházában tulipán nőtt, arról lehetett tudni, hogy gazdag, tehát sikeres. És mivel mindenki gazdagnak és sikeresnek akart legalább látszani, ezért mindenki tulipánt akart.



Vagyis a tulipánt immár nem a szépségéért keresték, hanem a vele kifejezhető társadalmi üzenetért. És mi történik azzal a dologgal, amiből viszonylag kevés van, ellenben sokan tartanak rá igényt?

Igen, az. Az egyébként sem olcsó tulipán ára elkezdett felfelé kúszni, majd már nem is kúszott, hanem talpra állt és rohanni kezdett: a tulipán baromi drága lett.

Ekkorra a szépség kikerült a képletből és bejött helyette valami más: ami keresett és drága, azzal érdemes kereskedni. Amivel pedig érdemes kereskedni, azzal érdemes spekulálni is.

A tulipán kereskedelmét 1636-ban bevezették a hollandiai városok (Amszterdam, Rotterdam, Haarlem stb. ) tőzsdéire. A tőzsdén pedig már a XVII. században is három esetben lehetett sok pénzt keresni: Ha az ember okos volt vagy gazdag. Vagy okos és gazdag.

Másképp: a tőzsdén nagyot szakítani akarónak vagy megfelelő szakértelme kell, hogy legyen, vagy kellően gazdagnak kell lennie ahhoz, hogy megfizesse ezt a szakértelmet.

A XVII. századi holland polgárok pedig ezt ugyanúgy nem vették figyelembe, mint ahogy a kisbefektetők ma sem mindig teszik. Sőt, a tulipánhagymák kereskedelmének tőzsdei bevezetése azt a látszatot keltette, hogy központilag szabályozott, biztonságos dologról van szó. Ez pedig nagyjából így is van, a gond az volt, hogy ügyleteket nem csak a hivatalos tőzsdéken kötöttek, hanem olyan kisebb városokban is, ahol nem volt tőzsde.

Ilyenkor néha 2-300 ember is összegyűlt mondjuk egy fogadó nagytermében és elkezdtek licitálgatni a tulipánhagymákra, elvileg a tőzsdei szabályok szerint, de a gyakorlatban nem volt semmilyen garancia arra, hogy ezeket a szerződéseket majd teljesítik is. Ez pedig már bőven a spekulánsok terepe volt.

A tulipánmánia elszabadult, elképesztő pénzeket kértek és fizettek ki az emberek egy-egy tulipánhagymáért. Tehát nem is a már kikelt virágért, hanem a hagymáért, amiből a fene se tudja, hogy mi fog kikelni, kikel-e egyáltalán valami.

A spekulációt elősegítette, hogy a hagymából csak 7-12 év múlva nő ki a virág, ez pedig szinte adta, hogy határidős ügyleteket kössenek rá.

1634 és 1637 között a tulipánhagymák ára ötvenszeresére nőt, volt olyan hét, amikor megháromszorozódott! A legdrágább hagymák darabjáért akár 10 000 guldent is adtak.

A Semper Augustus, a legdrágább fajta

Összehasonlításképp, 5000 guldenért már házat lehetett venni, egy kövér birka 10 guldenbe, egy hordó bor 35 guldenbe, 500 kiló sajt 120 guldenbe került.

De tudunk olyan esetről is, amikor 100 000 guldent fizettek 40 hagymáért.

Az árak tehát veszett tempóban emelkedtek, de minden racionálisan gondolkodó embernek tisztában kellett (volna) lennie azzal, hogy ez nem tarthat a végtelenségig. Az árak logikusan csak addig nőhetnek, amíg van rá fizetőképes kereslet.

És ez az, amit egy tőzsdei buborék kialakulásánál sokan egyszerűen nem hajlandóak tudomásul venni: az árak nem fognak mindig csak emelkedni. Mindig eljön az a pont, amikor már nincs több fizetőképes kereslet, és ezen a ponton szokott kipukkanni a buborék, amit általában az árak drasztikus csökkenése szokott követni.

Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, a hollandok többsége mindenét pénzzé téve, irdatlan összegeket fektetett tulipánhagymába. Mindenki fel akart szállni a vonatra, és mindenki keresni akart rajta, lehetőleg sokat, vagy még annál is többet.

Az összeomlás szinte kötelezően következett be, bár a közvetlen előzmény az volt, hogy a holland virágcéh beleavatkozott a szerződések kötésébe.

Hoztak ugyanis egy olyan törvényt, ami a meglévő és a jövőben kötendő szerződéseket átváltoztatta opciós szerződésekké.

Nem vagyok közgazdáz, és feltételezem, hogy többségében ti sem vagytok azok, ezért engedjétek meg, hogy csak virágnyelven (hehe…) menjek bele a részletekbe.

Tehát, a virágcéh közbeavatkozásáig, amit később a holland parlament is ratifikált, egy tulipánhagymára kötött szerződés esetén a vevőnek ki kellett fizetnie a vételárat. Tehát ha a szerződésben rögzítettük, hogy 100 guldent fizetek egy hagymáért, akkor a szerződés lejártakor a 100 guldent oda kell adnom.

Opciós szerződés esetén azonban más lehetőségem is van. Ha spekulánsként kötök egy szerződés arra, hogy egy jövőbeni időpontban egy hagymát megveszek 100 guldenért, és közben az árak emelkednek mondjuk 20%-ot, akkor a szerződés lejártakor 100 guldenért megvettem egy akkor már 120 guldent érő hagymát.



Ekkor arra spekuláltam, hogy az árak emelkedni fognak. Ha viszont várakozásaimmal ellentétben az ár csökken az adott időszakban, akkor az újfajta szerződés értelmében lehetőségem van lemondási díj és bizonyos büntetés megfizetése fejében kiszállni a szerződésből. Ez nagyjából 3,5 %-ot jelentett.

Tehát ha a szerződés lejártakor a hagyma kevesebbet ér, mint 100 gulden, aminek kifizetését én megígértem, akkor dönthetek úgy, hogy a 100 gulden 3,5 százalékának, azaz 3,5 gulden megfizetésével kiszállok az üzletből.

Ez a konstrukció elméletben az eladót is védi, hiszen ha a vevő a szerződés lejártakor valamilyen okból nem tudja, vagy nem akarja kifizetni a 100 guldent, akkor is kötelező neki legalább a 3,5-öt kifizetnie.

A baj az volt, hogy a lemondási díj és a büntetés 3,5 százalékos összege annyira csekély volt, hogy szinte követelte, hogy a spekulánsok ráugorjanak.

Hiszen a spekuláns szempontjából tulajdonképpen szinte nincs is vesztenivaló, illetve maximum a 3,5 százalékot veszítheti. Ezért a tulipánhagymák ára tovább emelkedett, hiszen mindenki erre spekulált.

Tudjuk azonban, hogy az atomtámadás és az emberi hülyeség ellen semmi sem véd, mint ahogy azt a hollandok is megtapasztalhatták 1637. február 7-én, amikor tulajdonképpen elfogyott a fizetőképes kereslet. Vagyis eljött a virágvége, de akár nagy virágégésnek is nevezhetjük.

A tulipánmániát követte a kijózanodás, a tulipánhagymák ára meredeken zuhanni kezdett, a határidős ügyletekből pedig mindenki igyekezett kiszállni.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a tulipánbuborék akkorát pukkant, hogy az árak egy nap alatt 95%-al csökkentek… Akik minden vagyonukat a tulipánbizniszbe ölték, azok most minden vagyonukat elvesztették. És sokan voltak ilyenek.

A helyzeten nyilván akkor már nem sokat segített, hogy a holland parlament áprilisban hatósági árat vezetett be, és a tulipánhagyma árát egységesen 50 guldenben határozta meg. Ezzel a tulipánhagyma az általános fogyasztási cikkek közé került, hiszen már nem lehetett vele spekulálni, de ez már nem segített azokon a kisembereken, akik engedve a tuti biznisz csábításának mindenüket elvesztették.

A hollandok és a holland gazdaság még évekig nyögte a buktát, az volt a szerencséjük, hogy a 17. századot nevezik holland aranykornak, vagy Arany Évszázadnak is, amikor ők voltak a vir(l)ágkereskedelem központja, leginkább a Holland Kelet-indiai Társaságnak köszönhetően.

A Holland Kelet-indiai Társaság logója

A Társaság történetével most nem kápráztatlak el titeket, de annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy egy elképesztő hatalmú képződményről volt szó, aminek saját, több mint 1700 hajóból álló flottája, saját hadserege, bíráskodása, sőt, saját gyarmatai voltak.

Ennek köszönhetően Hollandia elképesztően gazdag volt ebben az időszakban, így azért olyan nagyon nem kell sajnálni őket.

Ennek ellenére a tulipánkrach mély nyomokat hagyott, annyira, hogy később sokan kutatták az okait, a lefolyását és a belőle levonható tanulságokat.

Az eredmények és a következtetések nagyjából két fő csoportba oszthatók. Az egyik szerint szimplán emberi hülyeségről volt szó, beindult a csordaszellem, a pszichés őrület, amikor mindenki elhitte, hogy a tulipánhagymából fog meggazdagodni. Aztán az élet helyre billentette a dolgokat.

A másik nézet szerint addig semmi gond sem volt, amíg a holland virágcéh és az állam nem avatkozott be a kereskedésbe. Tehát amíg a szerződések mögött valóban volt tranzakció is, addig a tulipán ára valójában lényegtelen volt, hiszen minden áru annyit ér, amennyit hajlandóak érte kifizetni. Ha tényleg ki is fizetik.

Az opciós szerződések nem megfelelő bevezetésével és szabályozásával viszont elszabadult a pokol, tehát az államnak nagyon figyelnie és vigyáznia kell, ha be akar avatkozni a piac (bármilyen piac) működésébe.

És hogy mi a tanulság a kisemberek szempontjából? Kb. az, hogy ha ész nélkül a csorda után mész, akkor bizony kakis füvet fogsz legelni.

Szalonképesebben fogalmazva: attól, hogy körülötted mindenki megbolondul, attól Neked még nem feltétlenül kell, persze ezt a valóságban nem is olyan könnyű kivitelezni, gondoljunk csak nem is olyan régről a bitcoin őrültre.



A bitcoin árfolyama 2017 decemberében 20 000 dollár környékén járt, és mindenki arra számított, hogy tovább fog emelkedni. Ehhez képest a teljes 2018-as évben csökkent, de annyira, hogy tavaly decemberben már beköszönt 4000 dollár alá is. Sokan és sokat buktak ezen.

Jaj, majdnem elfelejtettem a kék tulipánt. Szóval nem tudom, hogy találkoztatok-e már kék tulipánnal. Valószínűleg nem, mert kék tulipán nem létezik.

A kék szín egyébként is gondot okoz a természetnek, a mintegy 280 000 virágos fajnak csak a kb. 10%-ának van kék virága.

És a tulipán bizony nem tartozik közéjük, bármennyire is igyekeznek évszázadok óta a termesztők valahogy összebűvészkedni.

Vannak persze olyan tulipánfajták, amiknek a nevében benne van az, hogy „kék”, de az valójában csalás, vagy minimum füllentés, ugyanis általában a lila valamelyik árnyalatában pompáznak. Persze gyönyörűek, csak éppen nem kékek.



Szinte hallom, ahogy páran felszisszenek, hogy „de hát én láttam már kék tulipánt!” Ez lehet, hogy így van, csak éppen az nem valódi kék volt. Ugyanis, mivel kék tulipán nem létezik, ezért, ha valaki mégis tud valahogy csinálni, akkor azt jó drágán lehet elpasszolni.

Ezért sokszor csinálják azt, hogy a fehér tulipánt kék ételfestékes vízbe állítják, a tulipán pedig a vízzel együtt felszívja a festéket is, ami a fehér szirmokat kékre színezi.

Tehát, ha valaha valahol kék tulipánt akarnak eladni Nektek, akkor legyetek nagyon nagyon gyanakvóak!

Zsiráf

www.olvasonaplopo.eu


Kövesd a Zsiráf-fiókot a Facebookon is!

Megjegyzések